Az egri Markhot Kardiológia Klub (MKK) 2022 óta működő fórum, amelynek elsődleges célja, hogy hidat építsen az Egri Markhot Ferenc Kórház Kardiológia Osztálya és a régió háziorvosi praxisai között.
A Klub tevékenységeinek a gerincét a havi rendszerességgel megszervezett személyes szakmai fórum adja, ahol a Háziorvos kollégákra fókuszálva részletesen áttekintjük a kardiológia egyes témaköreit. Ezekre a fórumokra szeretettel várjuk a társszakmák (belgyógyászat, sürgősségi orvoslás) érdeklődő képviselőit is. A megbeszéléseink fontos és hangsúlyos részét képezi az adott témához kapcsolódó lokális betegutak egyeztetése is.
2024 októbere óta lehetőséget kaptunk arra, hogy a modell értékű kezdeményezésünket országosan is elérhetővé tegyük online élő „közvetítés” és utólagos megtekinthetőség biztosítása révén.
Fontos hangsúlyozni, hogy az MKK cégfüggetlen nonprofit kezdeményezés. Ez azt jelenti, hogy személyesen semmiféle anyagi hasznunk nem származik a folyamatból, azonban célkitűzésünk, hogy katalizáljuk azokat a – sokszor gyógyszeripari cégek részéről induló – kezdeményezéseket, amelyek elősegítik a kardiológia szempontjainak érvényesülését az alapellátásban.
Az online elérhetőség birtokában szeretnénk szintet lépni: megnyitni a Klubot más régió lelkes együttműködői (kardiológusok, háziorvosok, bármely terület érdeklődő kollégái) előtt, és elősegíteni a szereplők közötti kommunikációt. Megkíséreljük bevonni a folyamatba egyes területek vezető szaktekintélyeit is.
